2009. május 9.

33 hónap

Újabb hónap telt el. Nálam egy-egy hónap már nem hoz annyi újdonságot, mint Raul esetében, Nem véletlen, hiszen én már nagy vagyok! Ezt több dologgal is tudom igazolni:

1.) Már járok oviba!! Egyenlőre csak hetente két délelőtt, de azt is nagyon élvezem. Reggelente apa visz az oviba, ebéd után pedig anya és Raul jönnek értem. A gyerekek társasága nagyon-nagyon hiányzott már nekem. Jó végre közösen játszani: babázni, szaladgálni, homokozni, motorozni, rajzolni vagy akár énekelni, táncolni, tornázni. Vannak már barátaim is: leginkább a Zsófit és a Jázmint kedvelem, a fiúk közül pedig Danival és Janikával vagyok együtt a legszívesebben.

2.) Hosszas próbálgatások és teljesen üres pelusok után végre eljött az idő, hogy a szobatiszta babák életét éljem. A sziesztát mindig bugyiban töltöm, sőt már éjszakára sem kell pelust használni (kivéve most, hogy egy kicsit felfáztam, és a biztonság kedvéért újra visszatértünk a pelusos időkre).

3.) Már több, mint két hete a nagyok közé járok az usziba. Ebben a csoportban már igazi, komoly úszós feladatok vannak. Egyszer majd, ha már jobban beleszoktam az új helyzetbe, külön is beszámolok róla nektek.

4.) A tájékozódási képességem is egyre jobb. Számtalanszor megdöbbentem anyáékat, amikor ráismerek olyan helyekre, ahol életemben még csak egyszer, ráadásul hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt jártam. Azt is tudom, hogy az ismerős, leggyakrabban látogatott helyek (például a Spar, az ovi, a CBA vagy éppen a mamáék) felé milyen irányba kell indulni, illetve hogy azok hol találhatóak. Jó, nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése