2008. május 31.

Az usziban a mamával

Legutóbb, amikor itt járt Blanca mama, nem tudott eljönni megnézni engem az usziban, így most már tényleg nagyon kiváncsi volt, hogy mit is művelek én ott. Ma végre együtt mentünk a vízbe és bemutathattam neki, milyen ügyesen végzem a gyakorlatokat. Bár a legjobb a foglalkozás vége volt, amikor együtt játszottunk a vízben és már nem nyomta a vállamat az elvégzendő feladatok súlya.

2008. május 28.

Így megyek aludni

Minden nap a lefekvés elo"tti procedúra nálam ugyanaz. Most, hogy itt van a mama és azt akarom, hogy mindent együtt csináljunk, így apa nyugodtan le tudta fényképezni a folyamatot.




Elo"ször is zuhanyzom. Egyedül szappanozom be és mosom meg magam. Utána a törülközo"mben bevisznek a szobámba.



Ezt követo"en jól megszárítják a testemet. Ezt úgy szeretem, ha elo"ször mindenemet betakarják, és egy ideig a törülközo" alatt elbújhatok.



Aztán rám adják a pizsit. Ez a zsiráfos az egyik kedvencem.



Aztán a fésülködés következik. Bár ez nem tartozik a kedvenceim közé, mégis túl kell esni rajta, mert különben reggelre tiszta kóc lesz a hajam.



Ezután kivisznek a konyhába, ahol megiszom egy jó nagy pohár tejet. Ha mindent megittam, még szalvétát is szoktam kérni, hogy meg tudjam törölni a számat.



A szobámba visszatérve mindannyian leülünk a földre, és megmosom a fogamat.



Ha ezzel is végeztem, kezdem a puszi-köröket. Minden két normál puszival kezdo"dik. Utána megfordulok, hogy a hátamat is meg tudják puszilgatni, majd végül az "orr-puszik" következnek.



Végül bemászom a kiságyamba, és megkérem anyát, hogy takarjon be. Lekapcsolják a villanyt a szobámban és egyedül szépen lassan álomba szenderülök. A fáradtsági foktól függo"en akár 20 perc is eltelhet, mire "értem jönnek az álom-manók".

2008. május 25.

Blanca mama

Ma végre megjött hozzánk Blanca mama. Már azóta izgatottan várom, mióta megtudtam, hogy meglátogat minket. Ma végre elmentünk érte a reptérre.

először fura volt őt Emilio pap és Judith nélkül látni, akiket minduntalan kerestem, de aztán nagy nehez felfogtam, hogy nélkülük jött a mama. Úgy örülök, hogy olyan sok időt fogunk most együtt tölteni!!

Már az autóban is hátul ült mellettem és egész úton játszott velem. Otthon pedig megnéztük az ajándékokat, amiket nekem hozott: sok-sok ruhát, egy nyakláncot, de a legjobban mégis az a baba teszett, ami még Judithé volt. Az alsó képen láthatjátok, hogy játszom vele.



2008. május 20.

Készülök az EB-re

Hamarosan kezdődik az EB, én is megkezdtem a felkészülést. Mivel Magyarország idén sem jutott ki, így természetesen Spanyolországnak szurkolok. Látjátok a mezemen, nem?

Remélem, idén sem csalódunk a pirosakban.

2008. május 17.

TV-t nézek

Ma reggelkicsit tévéztem. Jó kis rajzfilmet adtak, így egy rövid ideig belenéztem. Így, ahogy látjátok: állva, fél méterre a TV-től, de hát innen lehet a legjobban látni és hallani, nem? Kb. 5 perc után elveszek a történetben, megunom a mesét, és inkább valami más játék után nézek.

Egy kicsivel tovább Pocoyo (egy spanyol rajzfilmhős) történetét élvezem. Leginkább az tetszik, ahogy táncol. Egyik nap majd egy videón megnézhetitek, milyen jól tudom őt utánozni.

2008. május 12.

Jön a nyár

Egyre melegebb van és egyre többet játszhatok kint a kertben. Ezt annyira szeretem, hogy az sem zavar, ha nincs velem senki és egyedül játszom. Van egy homokozóm is, ahol építhetek saját kastélyt is (már ha tudnék, egyenlőre csak a formákkal barátkozom). Így nem hiányzik a tenger annyira, bár kár, hogy itt nem tudom a játék után lemosni a homokot egy jó kis fürdőzéssel.


A nagy melegben hamar megszomjazom, a legjobban a nagy üvegből szertek inni (mint ahogy mások is teszik). Már ez egyedül is megy nekem, persze csak ha nincs sok víz az üvegben, különben inkább fürdés lesz, nem ivászat.

2008. május 9.

21 hónapos lettem!

Már lassan kezdek belebonyolódni a hónapjaim számolgatásba, már egyre inkább a 2. születésnapomig hátralévő hónapokat tartom számon (még 3).

Az utóbbi hetekben annyit beszélek, mint egy papagály. Megállás nélkül jár a szám. Mindent megismétlek, amit csak hallok. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy játszom és nem figyelek másra, ha meghallok egy szót, ami tetszik, azonnal megismétlem. A szavaim még nem nagyon hasonlítanak az "igaziakhoz". Ennek az az oka, hogy kicsit még zavar a nyelvem a számban.

Kezdem viszont elkülöníteni a spanyolt a magyartól. Vannak szavak, amiket csak apával használok és amiket csak anyával. Sőt, ha például apával beszélek (persze spanyolul), akkor anyának magyarul is megismétlem, értse ő is, mit mondok!
Enni továbbra is szeretek. Sokat ezsem és majdnem mindent. Nagyon szeretem a kukoricát, a sajtot, a felvágottakat (persze csak az igényesebbjeit), bármilyen fajta husit, a kolbászt, a paprikát, az uborkát, az epret, és még sokminden mást. De ha van valami, amiért megőrülök és még örömömben kiabálok is ha meglátom, az a görögdinnye. Látjátok, nem?

2008. május 6.

Újabb fénykép

Ma újabb ultrahangos felvétel készült rólam, amin már sokkal formásabb vagyok. Jól látható a fejem, a kezeim, a lábacskáim. 12 hetesen és egy naposan 5,4 cm-esre nőttem.

2008. május 3.

Fagyizom

Ma uszi után elmentünk egy bevásárlóközpontba. Sétálgatás közben anya és apa vettek maguknak egy-egy fagyit. Nekem csak egy kicsit akartak adni, kóstolásként, de annyira ízlett anya fagyija, hogy nem akartam visszaadni neki. Ez jó ötlet volt, mivel inkább vettek nekem (és csak nekem!) egy csokis fagyit, amit én egyedül ettem séta közben. De mivel a fagyi (képzeljétek el, milyen fura!) egy idő után elkezdett csöpögni és mindenem kezdett fagyiban úszni, inkább leültünk és ott folytattam az evészetet. Láthatjátok az eredényt...