Ma életemben először repültem. Az út egy kicsit hosszú volt ugyan (5 óra), de közben jókat játszottam, aludtam, ettem, így gyorsan eltelt az idő.
Elmentünk végre megnézni a spanyol felét a családomnak, Las Palmasban, akiket utoljára röviddel a születésem után láttam, így persze mindannyai vártuk már a nagy találkozást.Akit még nem ismertem eddig, ő a nagybátyám, Iván. Ő nem tudott eljönni hozzám, amikor megszülettem, de most csak az én kedvemért jött el Fuertaventuráról Gran Canariára. Kár, hogy dolgoznia kell, így hétfőn már vissza is megy a szigetére, így ezt a két napot kell teljesen kihasználnom vele.
2007. március 3.
Írta:
Laura
Las Palmasban
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése