Annyi mint apa

Hónapjaim száma immár ugyanannyi, mint apa éveié. (Diszkréció! Nem mondom ki, számoljátok ki, ha kíváncsiak vagytok!) Így visszagondolva az eltelt hónapra, hatalmas változások nem történtek. Továbbra is elég akaratos vagyok, szeretem, ha úgy történnek a dolgok, ahogyan azt elképzeltem. A gond akkor van, ha ezt mások (főleg apa és anya) elképzelésével nem esik egybe. Akkor kezdődik a fesztivál: toporzékolás, ordítás, fetrengés.... Sajnos nem díjazzák a mutatványomat, úgyhogy lassanként vissza is veszek a számukból (az intenzitásból azonban semmi pénzért!!)

Azért ennél jobb dolgokat is csinálok: például már szinte mindig tiszta pelussal ébredek. Előbb-utóbb alváshoz is lemondok majd a pelusról. Mindeközben jönnek a fogaim is, méghozzá egyszerre három is! De nem panaszkodom, anya is csak fogmosás közben vette észre a dolgot. Nagylány vagyok, ugye? Ezt az is mutatja, hogy egyre jobban vágyódom társaságra. Anyát, amikor csak tehetem, ráveszem, hogy vigyen ki a játszótérre! Nem mintha beszélgetni szeretnék, inkább csak figyelem a többieket a homokozóban vagy hintázok egy jót. Bármit, csak csúszdázni ne kelljen!